Egy tudatos nőnek tartom magam elsősorban. Tisztában vagyok vele, mi az, amit meg szeretnék valósítani és keresem a hozzá vezető utakat. Természetesen ez nem volt mindig így. Érzelmes alkat vagyok, sokszor kerültem bajba a felfokozott érzelmek és a belátás hiánya miatt. De fontosnak tartom, hogy tanuljunk a hibáinkból és merjünk felépíteni új világokat, ha szükséges.

A Csallóközben, Dunaszerdahelyen születtem. Ez a Felvidék szíve, ide kötnek a gyökereim. Itt sosem volt nehéz magyarnak lenni, szinte homogén magyar nyelvi közeg vett körül. Viszont könnyebb volt értékelni a kultúrát, amihez tartozunk és egyfajta felelősségérzet is kialakult bennem, mely arra ösztönöz, hogy az anyanyelvemet becsüljem, gazdagítsam.

Gyermekkorom nagy részét Rév-Komáromban töltöttem. A Selye János Gimnáziumba jártam, ahol átérezhettem, milyen csodálatos egy dicső történelmi múlttal rendelkező város hagyományokban gazdag, nívós oktatási intézményének tagja lenni. Olyan tanáregyéniségekkel találkoztam, akik a szaktudásuk mellett emberi értékekkel is gazdagítottak. Nem törték le, hanem táplálták a bennem rejlő kíváncsiságot és érdeklődést, ami azóta is a világ megismerésére ösztönöz. Ezt a fajta lelkes kutatói szemléletet most már a jelenleg nyolc éves kisfiamnak adom át fokozatosan. Ő az új ösztönzőm, akinek hatására ismét elmélyedek a tudományos ismeretekben. A világ, amiben élünk annyira összetett és csodálatos, hogy vétek kihagyni a megismerés mélységeit.

Az érettségi vizsga után Budapesten folytattam tanulmányaimat az ELTE BTK történelem és művészettörténet szakán, valamint tanári képesítést is szereztem. A fővárosban igyekeztem mindig a szépet látni és megtanultam figyelmen kívül hagyni a lélekromboló aspektusokat. Idő kellett, mire megtanultam, hogy a nyomor vagy a bűnös gondatlanság olyan dolgok, melyekkel akkor vesszük fel eredményesen a harcot, ha alkotunk valamit, ami építő jellegű. Ezek után nem kell elfordítanunk többé a tekintetünket, ha a valóság rútabb arca jön szembe. Így tudhatjuk, hogy mi a magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy jobb energiákat építsünk bele a rendszerbe. Hiszem, hogy az összefüggések rendszere átszövi a világot, melyben élünk és tehetünk azért, hogy több jó és szép dolog alkossa a környezetünket, mire a gyermekeink felnőnek.

A pályaválasztás nem ér véget az iskolák elvégzésével. Egy életen keresztül elkísér bennünket a gondolat, hogyan lehetnénk leginkább a társadalom és szűkebb környezetünk hasznára, miközben megpróbálunk hűek maradni önmagunkhoz. Pedagógusként láttam az intézményes oktatás árnyoldalait és a rengeteg tanárt, akik szerettek volna tenni, de nem tudták pontosan mit és hogyan kellene. Ugyanakkor érzékeltem a sürgető szükségét egy gyakorlat központú oktatásnak, mely jobban meg tudja szólítani a fiatalokat. Ehhez rendszer szintű váltás kellene, mely egy hosszabb tudatformálási szakasz nélkül elképzelhetetlen. Viszont ehhez meg kell lennie a társadalomban a fogadókészségnek. Célomnak tekintem az innováció iránti befogadás terjesztését. Munkásságommal igyekszem azon lenni, hogy a nyitottság ne csak frázis, hanem megélt valóság lehessen.

Jelenleg a magán egészségügy fejlesztésén tevékenykedő úttörő cégnél dolgozom, ahol szembesülök azzal, milyen nagy kihívás a gyakorlatba is átültetni a haladó eszméket. Nem kapaszkodhatunk a régi fogódzókba görcsösen, mert a változások viharos erővel zajlanak körülöttünk. Előre kell tekintenünk, még ha néha félelmetesnek vagy igazságtalannak látszik is az új irányvonal. A jelenben gyakorolt rugalmassággal építhetünk csak fel egy élhetőbb jövőt.

Az írás mindig a lényem szerves része volt. Egészen pici koromtól élnek történetek a fejemben. Karakterek lépnek be a szobámba, jelenetek zajlanak előttem, ha az utcán haladok és furcsa szóképek, hasonlat fergetegek táncát látom álmomban.

A költészet mindig közel állt hozzám, a lírai látásmód átszüremlik a gondolataim fonalán minduntalan. Számos verset írtam, a szonett kötöttségétől kezdve a szabad vers csapongásáig minden szinten. Bár ezen a területen a kötöttebb formákat jobban kedvelem. Véleményem szerint a ringatózó ritmusok az ősi verslábakba szedve tudják a leginkább kifejteni hatásukat. Világnézeti kérdések ugyanúgy átadhatók rímek segítségével, mint ahogy az érzelmek is kifejezhetők ebben a formában.

Verset általában éjszaka vagy hajnalban írok. Kell hozzá a teljes csend, hogy a ritmus megszólalhasson a fejemben. Az első sor gondolati felütése után következik a kötöttebb hozzárendelés, mikor bizonyos paramétereknek már meg kell felelni. Ez azonban nem korlát, hanem inkább egy kreativitást ösztönző eszköz számomra. Hiszen így sűrítenem kell, képzettársításokat kell alkotnom, hangulatot kell festenem néhány oda illó szó vagy utalás segítségével. A versírás során szerzett tapasztalatok a prózai alkotás folyamatát is segítik.

A képzőművészet és a kreatív alkotás is sokat segít. Látásmódot fejleszt, ami segít meglátni az értéket ott is, ahol azt kevesen látják. A vakablakokkal tarkított házfal is lehet szép, ahogy a hibákkal tarkított életút is lehet értékes. Minden attól függ, merről nézzük.